Érdekességek a Nem egyszerűről

A Nem egyszerű megjelenése és ebook megjelenése után úgy gondoltam, hozok egy trivia bejegyzést a könyvvel kapcsolatos érdekességekről. 🙂

❗️A bejegyzés több cselekményleírást tartalmaz, így aki nem olvasta még a Nem egyszerűt, és szeretné elkerülni a spoilereket/bővebb betekintést a könyvbe, ne olvassa tovább a posztot ❗️

A Nem egyszerű a Bábel, Akkor szakítsunk, Közhelyek, Mindig karácsony, Random és 40 nyári nap után a hetedik egyrészes könyvem.

A Nem egyszerű főként egy munkahelyi történet, aminek központi témája megosztottan egy szerelmi szál, és egy könyv megszerkesztése körül zajlik.

A műfaji besorolása romkom, ami az én esetemben pont annyi mennyiségű romot (és komot) tartalmaz, amennyi tőlem megszokott, többet nem. 🙂

A történetben említett helyszínek térképen:

A térkép közelebbről:

A Nem egyszerű főszereplője, Iza vegetáriánus, és nagyon örülök, hogy több visszajelzés is érkezett, ami alapján sokan ezért még jobban szerettétek a karakterét. 🙂

A történetben sokszor emlegetett Hemingway étterem szándékos választásom volt a könyvhöz, sőt, a Nem egyszerű első helyszínei között volt meg, a kiadót is ezután helyeztem el a közelben. Úgy gondoltam, az étterem már csak a neve miatt is nagyon illik a könyvesekhez és abszolút passzol a szereplők törzshelyének, a Feneketlen-tó pedig egyébként is kedvenc helyem, úgyhogy a megjelenés után az első dolgom volt ott fotózkodni a megjelent kötettel. És annak ellenére, hogy a Nem egyszerűben számtalan alkalommal szerepel, az étterem nem tud az említésről, vagy arról, hogy benne van a könyvben.

A másik fontos helyszín Iza lakása, amit pedig direkt a Corvin mozihoz tettem, mert szerintem nagyon illik a történethez, és sokat ad a hangulatához, főleg Csanád memoárjának szerkesztése miatt.

Az eddig megjelent könyveim közül a Nem egyszerűt tartom a legtechnikásabbnak, amiért egyszerre ennyi szálon fut a sztorija. Iza-Dávid kapcsolata mellett ott van végig Csanád memoárja, Csanád karrierjének további alakulása, Iza karrierjének alakulása, Dávid és Nati kapcsolata, Hajni és Örs kapcsolata, Hajni karrierjének alakulása, Iza és a szomszédok helyzete és végig ott a napszemüvegmodell szál is. Emiatt én íróként ezt a könyvemet gondolom az egyik legjobbnak.

Iza és Dávid kapcsolatát szándékosan “félszavakból is” típusúnak írtam meg, ezzel is megpróbálva érzékeltetni, hogy mennyire nagy az összhang köztük.

A Nem egyszerű megjelenése után elképesztően sok pozitív visszajelzés érkezett, amiben főként a könyv humorát és hangulatát emelték ki az olvasók, valamint azt, hogy mennyire jó Izának, amiért van egy “Dávidja és egy Hajnija”. 🙂

A legnagyobb büszkeség számomra, hogy többen írták a Nem egyszerű után, hogy Iza munkája felkeltette az érdeklődésüket, és szívesen lennének szerkesztők.

A történet alatt Iza a Nem egyszerűn, Hajni a Szerelem utolsó óráin, Dávid pedig a McConnel életrajzon dolgozik, majd Iza a karácsonyi Rydell könyvet szerkeszti, Hajni a séf könyvét, Dávid pedig Michael Peter Williams könyvét. 🙂 Az összes könyv és szerző kitalált, direkt a könyvhöz írtam őket.

Iza és Csanád egy rövidebb ideig egy iskolába jártak. A történet szerint ez Csanád Volt egyszer egy… videójáték-sorozat időszakában volt.

A Nem egyszerűben említett összes könyvcímet és azok történetét is én találtam ki. Ezek főként Hajni és Iza beszélgetései közben tűnnek fel, és kivétel nélkül mindet akkor improvizáltam, írás közben. Szörnyen élveztem ezeket kitalálni, a kedvenceim A gyilkos mindig köztünk jár, Rafinált rosszfiú, A végzetes fotósorozat, Szerelem a karate idején… 😀

A Nem egyszerűben Király Csanád memoárjának részleteit, és a pályafutásának bemutatását élveztem a legjobban. Imádtam a könyvben-könyv tematikát, továbbá azt, ahogyan fejezetenként változtak a karrierje mélységei is magasságai. Éppen ezért nagyon szerettem írni Csanádról, és nagyon szerettem írni Csanádot is, azonban ő a kezdetektől a végéig egy (nagyon erős) mellékszereplő, aki a történetben sokkal inkább Iza szárnysegédje, akivel kölcsönösen segítik egymás munkáját és mindketten sokat nyernek vele (Iza a következő szerkesztendő könyvét, Csanád pedig a következő filmjét).

A Nem egyszerű megjelenését követően Hajni rekordidő alatt lett az olvasók kedvence, így nagyon kíváncsi vagyok a következő LL karakterek szavazás eredményére… 🙂

Király Csanád filmjei a történetben:

Elkészült filmek: A római csavargó, Veled ellentétben, A mester, A felhőtlen égbolt alatt, Az ütésálló, Rosemary és én. Nem készült el: Bármi áron golf, Egy kapitány naplója, Az idő véges, A Hasfelmetszők.

Ugyan Király Csanád filmjei teljesen kitaláltak, ha léteznének, ilyenek lennének a plakátjai:

Eredetileg Iza konfliktusa a szomszédokkal az ablakon kiesett rendelt étel miatt lett volna, de végül úgy éreztem, a kiesett kávé jobban illene hozzá, így ezt írtam a könyvbe. Jól döntöttem, mert a kiömlő kávéspohár végül a könyv gerincén a Nem egyszerű szimbólumává vált.

Dávid a történetben Philadelphiában jár egy könyvvsásáron, ahonnan Eagles pulcsit hoz ajándékba Izának. Ezért volt rajtam az előrendelések aláírásakor Eagles felső.

Hajni és Iza barátsága az egyik kedvencem a regényeimben lévők közül.

A Nem egyszerűben a korábbi könyveimhez képest nincsenek említett zenék, ennek fő oka, hogy annyira sok könyves és filmes referencia szerepel benne, hogy túlzsúfolttá vált volna egy zenei vonallal is, másrészt pedig nem is szerettem volna kötelezően megjeleníttetni benne valami dalt, mert úgy éreztem ehhez a történethez egyszerűen nem illene.

A kedvenc részem a Nem egyszerűben a lakógyűlés Hajnival, és Iza döntése a napszemüveg-eseményen, majd az azt követő jelenet Dáviddal az étteremben.

A történet (bár igyekeztem a lehető legkönnyedebbnek és maximálisan szórakoztatónak írni) egyik fontos üzenete az elfogadás, és az, hogy ne akarjuk a másikat megváltoztatni, mindenáron a magunk képére formálni. Ebben azt hiszem Iza nagyon jól helytáll, ráadásul mindezt türelemmel, nem pedig beavatkozással teszi.

Mindig is nagyon szerettem volna szerkesztőségben/kiadóban játszódó történetet írni (a Közhelyek érinti valamelyest, de nyilván az egy egészen más hangulatú könyv), így nagyon boldog vagyok, hogy a Nem egyszerűvel sikerült ezt a régi vágyamat megvalósítanom.

Ha megnézhetnék egy Király Csanád filmet, és csak egyet választhatnék, akkor A római csavargó lenne az.

A borító teljes egészében az én ötletem alapján készült. Először volt egy olyan gondolatom (és verzióm is), hogy a kiömlő kávé legyen az elején, de végül ezt elvetettem, mert – főleg a 40 nyári nap kicsit félrement üzenetű borítója után, ami egy sokkal könnyedebb történetet sejtet, mint ami – különösen fontosnak tartottam, hogy egyértelmű legyen első látásra, hogy miről szól a Nem egyszerű, így végül Iza asztalát és a szerkesztést jelenítettem meg rajta, hogy semmiképp nem áruljon zsákbamacskát a könyv.

A történet teljesen kitalált, semmit nem merítettem a saját életemből, kizárólag a könyvkiadás menetét írtam meg tapasztalatból, minden más abszolút fikció a könyvben, az összes feltüntetett szerző, könyv, és kiadó, így a könyvbarátosok sem léteznek. De ha léteznének, nem bírnám őket, és én is Lecturás lennék. 😀

A Nem egyszerű kapható könyvben, és ekönyvben: