Londonsztori

Leiner Laura – Londonsztori

Aliz mindent elért, amit egy fiatal sminkes csak kívánhat: egy népszerű televíziós műsor stáblistáján szerepel, stabil kapcsolatban él, és úgy érzi, hogy végre minden a helyére került. Egyetlen nap alatt azonban a magánélete összeomlik. Azt hitte, menyasszony lesz, csakhogy barátja eljegyzés helyett szakítással lepi meg. A hirtelen jött csalódás elől Londonba menekül, hogy nővérénél töltsön néhány napot, amihez le kell győznie a repüléstől való félelmét. Ebben egy véletlenül mellé sodródó angol fiú segít neki – végigbeszélgetik a zökkenőmentesnek egyáltalán nem mondható utat. A leszállás után útjaik különválnak, és úgy tűnik, hogy ez a rövid ismeretség itt véget is ér. Azonban Aliz nem számol azzal, hogy váratlan érkezése a nővére életében is átrendezi az eseményeket, és hamarosan teljesen egyedül találja magát Londonban. Egy ismerős marad a hatalmas városban: a repülőn megismert fiú.

Londonsztori Leiner Laura régóta várt romkomja, amely humorral, érzelmekkel és váratlan fordulatokkal mutatja meg, hogy néha egy véletlen találkozás és egy ismeretlen város vezet el az újrakezdés lehetőségéhez.

Kiterített borító a két behajtott füllel:

Műfaj: Romantikus

Oldalszám: 392

Ár: 5490 Ft

Megjelenés: L&L könyvesbolt 2025.05.06.

A kötet 2025.05.06-tól kapható az L&L könyvesboltban, és az llkonyvesbolt.hu webshopon, valamint ebook formátumban valamennyi webáruházban.

A Londonsztori aláírtan is előrendelhető lesz, ezzel kapcsolatban hamarosan hozom az információkat.

A Londonsztori az egyik leghíresebb “várakozó regényem”, ami most sok-sok év után végre megjelenik és elérhetővé válik az olvasóimnak. Elmondhatatlanul vártam ezt a pillanatot.