Tud rólunk VALAKI a Deákban trivia

Érdekességek a Tud rólunk VALAKI a Deákban könyvemről
‼️‼️Vigyázat, a bejegyzés cselekményleírást és nagyobb spoilereket is tartalmaz‼️‼️
A Tud rólunk VALAKI a Deákban története a Mindig történik VALAMI a Deákban befejezése után három héttel játszódik, ami miatt a könyv végig nagyon téli és karácsonyi hangulatú.

A Tud rólunk VALAKI a Deákban a négyrészes Belvárosi Deák sorozat második része.

A könyvben az első részhez hasonlóan Twenty One Pilots zenék szerepelnek, amik közül kiemelkedő szerepet kap a karácsonyi hangulat miatt a Christmas Saves The Year, és a vége jelenet miatt a The Line.
Az első rész trivia bejegyzésében amikor ezt írtam: “A második részben szintén érkezik majd egy olyan szereplő, akinek a neve régóta várólistás nálam, de eddig senkihez nem illett, itt pedig elsőre. Ezt majd akkor elmondom, hogy ki volt.” A Vince névre gondoltam.
Csak a Tud rólunk VALAKI a Deákban utolsó fejezetében derül ki, hogy pontosan mire, vagyis kire utal a könyv címe. Ez egy picit technikás volt nekem, mert mindenképpen szerettem volna, hogy a második résznek ez legyen a címe, de azt is szerettem volna, hogy végül hatalmas meglepetést okozzon, ezért próbáltam úgy megírni, hogy egy pillanatig se sejtesse, hogy valakiről szó van, és bíztam abban, hogy olvasás közben egyszerűen elterelődik a címről a figyelem. Szerencsére a visszajelzések alapján ez így történt, és az utolsó oldalakig senki nem jött rá idő előtt.
Roni és Benedek a tízórás Twenty One Pilots karácsonyi mixnél ERRE gondolt, Roni ezt hallgatja a büntetése közben. A YouTube videó alatt a megjelenés után nem sokkal már megjelent az első deákos komment. :))
A könyv írása közben én is többször végighallgattam a tízórás mixet, ami óránként ismétli magát.
A könyv legfontosabb jelenetéhez a The Line számot választottam, és már rögtön az első halláskor tudtam, hogy EZ A SZÁM ILLIK ODA. Ha nem lett volna a The Line, akkor annál a jelenetnél nem lett volna megemlítve semmilyen szám, mert nem szerettem volna mindenáron valami zenét, hanem fontosnak tartottam, hogy pontosan passzoljon. Szerencsére rátaláltam The Line-ra, ami ráadásul nem TOP albumon van, hanem külön, mert egy sorozatnak a zenéje, így lényegében úgy futottam bele.
A Heathens után, ami a Suicide Squad betétdala volt, a The Line is egy betétdal (az Arcane sorozat 2. évadából), így teljesen véletlenül, de mindkét “deákos” Twenty One Pilots szám filmzene.
Az ügyek közül Réku esete az, amire a legtöbb reakciót kaptam az olvasóktól. A kilencedikesek beilleszkedési problémájáról olvasva sokan jelezték, hogy nagyon tudnak vele azonosulni, és hogy a könyv segített nekik abban, hogy nincsenek egyedül. Erre rendkívül büszke vagyok.

A szalagavató-hányós ügy megoldásának videóját volt, aki megcsinálta a TikTok-on, ami nagyon megmosolyogtatott, és köszönöm, egyszerűen imádom. A videó ITT NÉZHETŐ MEG.
Mirkó beszédjének esete lett a könyv legmegrázóbb jelenete, sokan írták utána, hogy megkönnyezték. Számomra is a regény egyik legfontosabb része.
Hatalmas büszkeségem, hogy a Tud rólunk VALAKI a Deákban a sikerlista 2. helyén nyitott.

Az első rész után is nagyon-nagyon sok visszajelzés érkezett arról, hogy Benedek rögtön a top LL fiúk közé ugrott, de ami a Tud rólunk VALAKI a Deákban után történt, arra nem számítottam. A Benedekkel kapcsolatos üzenetek, mémek és videók konkrétan elárasztottak mindent, a “Green flag” jelző pedig szinte hozzákapcsolódott a nevéhez.
A Tud rólunk VALAKI a Deákban döbbenetes pozitív fogadtatással indult, nem emlékszem, mikor volt utoljára olyan könyvem, ami után ilyen mennyiségű és ennyire jó véleményeket küldtek az olvasók. 🥹
A mellékszereplők közül ebben a részben Niki egy kicsivel nagyobb szerephez jutott, amit már nagyon vártam, mert titkos kedvencem, nagyon szeretem a karakterét.
A Tud rólunk VALAKI a Deákban leghíresebb idézete szinte azonnal, a megjelenés után Benedek és Roni hazakísérős beszélgetése lett.

Mirkó Batman mániája a második részben fokozódott a batlerrel, és a kutyájával, Robinnal.
Az, hogy Barbinak legyen valakije a második részben, nagyon fontos volt számomra, így mindenképpen be akartam csempészni neki a történetbe egy külön kis romantikus szálat.
A négy főszereplő aestheticje a második részben:

A négy főszereplő a második részben az összeszokottságuk miatt sokkal erősebb egységet alkot, nem csak csapatként, hanem barátként is. Roni és Barbi között igazi lányos barátság alakult ki, és a Roni-Mirkó kapcsolat is elmélyült az első részhez képest, a Benedek-Roni kettősről nem is beszélve :))
Mirkót ebben a részben mindenki Mirinek becézi az x csapatból.
A történetben megjelenő Elsie Silver könyvet azért választottam, mert olyan aktuális spicy romantikus könyvet kerestem, amiről el tudtam képzelni, hogy a Deákos tizenegyedikes-tizenkettedikes lányok közül sokan olvasták, és történetileg éles kontrasztot alkot a téli belvárosi élettel szemben.
A könyv címe a 478 oldalas regény 476. oldalán tűnik fel, és Roni mondja.
Véda ügyében a csapat először tévesen Lottinak próbál segíteni, majd, miután rájönnek, hogy neki nem tudnak, mert nem ő kért segítséget, és nem érzi problémának a viselkedését, váltanak, és Védát segítik hozzájutni egy pozitív élményhez. A Védás üggyel kapcsolatban kaptam üzenetet olyan tartalomgyártótól, aki hasonló problémával küzd, és leírta, hogy mennyire örült annak, hogy olvasott ilyenről.
A Tud rólunk VALAKI a Deákban kedvenc jelenete számomra a Roni-Benedek mozizás, egyszerűen imádtam írni azt a részt.
Az L&L könyvesboltban a megjelenéskor kaphatóvá váltak a Tud rólunk VALAKI a Deákban termékek:

A film, amire Roni és Benedek beülnek, a könyvben egy száznyolcvanhét perces lélektani pszichothrillerként van említve 8.9-es IMDB értékeléssel. Ez a film valójában nem létezik, én találtam ki. Volt, aki írt a könyv után, hogy megkérdezze a címét, mert érdekelné. 😀
Fontosnak tartottam, hogy legyen megoldatlan ügy ebben a részben, ezzel üzenve, hogy nem sikerül mindig minden, még az x csapat tagjainak sem, amivel semmi gond nincs.
A második részben kiderül Benedek kézilabdás posztja, ami irányító.
A második részről kapott kedvenc olvasói mémem:

Roni, Barbi és Benedek jövőbeli tervei is kiderülnek a második részben, Roni általános iskolai angoltanárnak, Barbi personal shoppernek vagy stylistnak készül, Benedek pedig jogi vonalon látná magát leginkább.
A Joy profil kitalálásakor szándékosan valami olyat kerestem, amiről mindenkinek pozitív benyomása van, és el tudja képzelni egy segítségkérő kilencedikes lány választott képének.
Roni és Benedek beszélnek egy újranézős sorozatról, de nem derül ki a könyvből, hogy mire gondolnak. 🙂
A Deák melletti pékség kínálata az őszi ízvilágból télibe vált át a második részben, ahogy a Starbucks rendelések is.
Roni az x csapattal való kapcsolata mellett egyre jobb barátságot ápol az osztálytársaival is, ami abból ered, hogy sokkal nyitottabb lett, amióta a titkos társaság tagja.
Benedek természete, udvariassága és figyelmessége a második rész után szinte az ismertetőjegyévé vált.
Az angol szavak használata a második részben is folytatódik, egyrészt, mert Roni nyelvi osztályba jár, másrészt, mert ők így beszélnek egymással, ezekkel a kifejezésekkel, ami a hitelesség szempontjából leírva is így jelenik meg.
A toll véletlen elrakását fő ügynek szántam, mert amennyire semmiségnek és komolytalannak tűnik, annyira súlyos szorongást és kilátástalanságot tud okozni egy ilyen jellegű eset. Mivel a történet középiskolásokról szól, igyekeztem vegyesen olyan problémákat beletenni, ami erre a korosztályra jellemző, a szorongásos, szinte bénító félelem pedig az egyik leggyakoribb, ezért lett ez a kiemelt ügye a könyvnek.
A Tud rólunk VALAKI a Deákban első oldalain kiderül, hogy Benedek végül három hetet várt azzal, hogy segítsen-e Majának. Ahogy azt Roni kitalálta, ennyi idő nem a döntéséhez kellett, hanem bízott benne, hogy közben megoldódik és akkor ő nem kell hozzá. Végül nem így történt.
A Tud rólunk VALAKI a Deákban hangulatához is készült Pinterest tábla.
A 2. rész története szerint a könyvtár felújítása befejeződik a téli szünetben.
Az egyik legfontosabb jelenet számomra, amikor a Szabis eset végeztével Roni és Mirkó annyira megviselődtek a történtektől, hogy örülni sem tudnak az akciójuk “sikerének”.
A Tud rólunk VALAKI a Deákban rövid időn belül ikonikussá vált vége-jelenetében Roni Twenty One Pilots kendőt visel, csakúgy, mint a Mindig történik VALAMI a Deákban 7 perc jelenetében Benedek.
A négy főszereplő stílusa annyira ismert lett az olvasók számára, hogy egy-egy darabból ki tudják találni kiről van szó. Az ehhez kapcsolódó mém:

A könyvben szereplő deákos “csúnya karácsonyi pulcsi nap” a decemberi LL olvasók találkozója témája is.
Bojtor Peti a 2. rész után minden idők egyik leggyűlöltebb LL karaktere lett.
A leghangulatosabb résznek a Roni-Benedek mozizást tartom, a legviccesebbnek azt, amikor Roni belöki Mirkót a karácsonyi vásár bódéjába, a legfontosabbnak, amikor Mirkó nem dobja meg Bojtor Petit, a legromantikusabbnak, amikor Benedek videóhíváson keresztül kíséri haza Ronit, a legizgalmasabb rész pedig szerintem a legvége, hogy Roni odaér-e időben.

A Tud rólunk VALAKI a Deákban megjelent könyvben és ekönyvben is.

