Újra elérhető a Random az L&L könyvesboltban, és rendelhető a webshopról is. Szeretném mindenkinek megköszönni az érdeklődést, és azt a fantasztikusan sok pozitív visszajelzést, amit kapok a regényről. Úgy gondoltam, hozok egy bejegyzést a könyvvel kapcsolatos random dolgokról. 🙂 Remélem tetszeni fog.

🐪 A Randomot 24 évesen írtam, még a Szent Johanna gimi előtt, azonban csak ebben az évben jutottam oda, hogy kijöjjön az első kiadása, mert a folyamatosan megjelenő ifjúsági könyveim miatt egyszerűen nem volt rá idő.

🐪 A Random Tunéziában játszódik. Készítettem egy térképet, amin bejelöltem a könyv fontosabb helyszíneit (a történetben a hotel kitalált, így a valóságban nem létezik, ezért a part mentén a vízben helyeztem el, de persze igazából nincs ott) 🙂 A térkép nagyítható, és a bal felső sarokban megnyitható hozzá a helyszínek listája is:

🐪 A történet szereplői huszonévesek, így eredetileg elsősorban az idősebb korosztálynak ajánlottam, azonban a megjelenés óta olyan nagyon sok tizenéves olvasómtól is kaptam visszajelzést arról, hogy nagyon szerették, hogy végül mindenkinek ajánlom (aki olvasta a Bexit, IOV II. trilógiát és Bábelt, ebben sem fog extrább korhatáros dolgokkal találkozni)

🐪 A Randomot, mivel nem a tőlem megszokott ifjúsági regény, kisebb megjelenésnek terveztük, és két másik könyvemhez (Közhelyek – Remek/Ez is Remek!) hasonlóan kizárólag az L&L könyvesbolt forgalmazza. Az érdeklődés azonban olyan nagy volt a könyv iránt, hogy szinte azonnal elfogyott az előrendelhető mennyiség, az utánnyomásra pedig pontosan két hónapot kellett várni, így a májusi megjelenésből lényegében július lett. 

🐪 A Random főszereplője, Emma kifejezetten szereti a könyveket, amire régóta nem volt példa a karaktereim között, mert a Szent Johanna gimi olvasók olyannyira Renivel azonosítják ezt a tulajdonságot, hogy tizenkét évet vártam arra, hogy egy másik szereplőm is merjen olvasni, sokan azonban így is Renire asszociálnak emiatt. Erre annyit szeretnék reagálni, hogy Renin kívül is lehet valaki könyvmoly, ez azért nem olyan nagyon különleges dolog, ami másnak nem lehet hobbija, millióan vagyunk… 🙂

🐪 A történet valamennyi helyszínén többször is jártam, kivéve persze a Salem Abu Hotelt, mert azt csak kitaláltam.

🐪 A Randomot 2009-ben írtam, és akkor is játszódik, azonban attól, hogy 2022-ben jelent meg először, nem dolgoztam át maira, hanem abban a korban hagytam, és úgy, ahogy akkor volt, nem akartam modernizálni. Óriási öröm számomra, hogy ez (a hozzám eljutott reakciók alapján) senkinek nem okozott gondot, mindenki szerette, hogy akkori. 

🐪 Hihetetlenül sok nyaralós képet kapok a Randommal, és különösen boldoggá tesz, hogy rengetegen Tunéziából külditek a fotókat róla. Óriási érzés látni a könyvben szereplő helyszíneken.

🐪 Noel karaktere 2009-ben született, így a flegma/bunkó LL fiúk közül abszolút ő volt az első, csak sokáig kellett várnia arra, hogy megmutathassa magát. Egyébként, főleg a stílusa és hobbija miatt mindig is az egyik kedvenc fiú főszereplőm volt magamtól, csak most már más is tudja, hogy ki ő. 😀

🐪 A (Közhelyek után, de az elég más műfaj), a Random a kedvenc egyrészes könyvem a regényeim közül, holtversenyben a Bábellel.

🐪 Nagyon örülök, hogy a karakterek közül többen említitek Palát, hogy mennyire kedvelitek, mert őt én is nagyon imádom.

🐪 A Random csak az L&L könyvesboltban kapható/rendelhető, továbbá elérhető ebookban, de várhatóan hamarosan rendelhető lesz külföldre is, amivel kapcsolatban meglepetéssel is készülök. 🤫

🐪 A borító szándékosan hasonlít egy Moleskine noteszre, mivel a történetben nagyon fontos szerepet tölt be.

🐪 A Random teljesen fiktív történet, a nyereményút, és ez az egész soha nem történt meg, azonban egyszer volt egy egész nyaraláson át tartó, hasonlóan tartalmas beszélgetésem egy zongoristával, amit végül anno a regény írásakor beleültettem a történetbe, így az saját élménynek tekinthető. 

🐪 Illetve. Bár a kitalált történet kitalált szereplői a valóságban nem léteznek, és minden hasonlóság csak a véletlen műve, azért egyetlen dolog van, amiben  

De ezt az olvasókra bízom, hogy vajon mi lehet az.

Mindenkinek további csodás nyarat kívánok és köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy ennyire szeretitek a Randomot.