20+1 Mindig történik VALAMI a Deákban idézet

Hoztam egy bejegyzést a megjelenés óta leghíresebbé, illetve olvasói kedvenccé vált Deák idézetekkel. ✖️

A bejegyzés több spoileres részletet is tartalmaz.

Sok ember között lenni nem egyenlő azzal, hogy nem vagy egyedül. Sőt, a legnagyobb tömegben a legkönnyebb elveszni.

– Van nálunk drámacsoport? – lepődtem meg, így cirka három év után. 

– A csoportról nem tudok, de dráma az mindig van.

– Most komolyan, bocs, hogy ezt kérdezem, de nincs jobb dolgotok?

– Nekem nincs – felelte Mirkó.

– Nekem lenne – közölte Barbi.

– Nekem volt – mondta Benedek.

Ismered a Deákot, mindig történik valami, azt hiszem, ezután rögtön Borbás tanárnő év végi leszámolása volt terítéken, aki ugye összesen harmincegy tanulót buktatott meg csak a tizedikes évfolyamokból. A DeákONline is beszámolt róla, „A nagy Mészárlás, avagy Borbálás” volt a cikk címe.

– Nálunk van a kilencedikes táskája – mondta. – Tulajdonképpen a kilencedikes is – tette hozzá, amire Benedek furán nézett ránk.   

– Most barátokat szereztek neki, vagy túszul ejtettétek?

– Hát… Ha látod megindulni a lavinát, alap, hogy elhúzod onnan azt, aki ott áll háttal, és nem tudja, mi közeledik. 

– Nem mindenkinek alap – rázta meg a fejét. – De örülök, hogy te olyan ember vagy, akinek az.

– Nézd meg, hogy van-e kamera.

 – Kamera a Deák menzáján? Csoda, ha tálca van elég.

Ránagyítottam a fotóra, és közelebbről megnéztem a fiút, majd értetlenül megcsóváltam a fejem, és egy akaratlanul hangosan kimondott – ez hülye – megjegyzéssel nyugtáztam Maja döntését. Vagyis, hogy valaki Benedek és Szabi közül végül így választ… Na mindegy, gondoltam, ez nem az én dolgom.

Mert ha van valami, ami mindenkinek alapvetően kellene, hogy járjon, az a továbblépés lehetősége. És ebben segített a csapatunk.

Nem volt már dolgom többé sem a smiley-s profillal, sem azzal, amit Benedek, Barbi és Mirkó csinálnak. Én végeztem, lezártnak tekintettem az ügyet.

Négy nappal később pedig csatlakoztam hozzájuk.

– Tehát. 1. Nincs titok a titkos társaságon belül. 2. Mindent szívességből teszünk, semmilyen honorárium vagy fizetség nem illet minket. 3. Semmilyen esetben nem adjuk ki egymást és a tevékenységünket senkinek, beleértve családot, kapcsolatot, legjobb barátot, Batmant – mondta, majd az értetlen arckifejezésemet látva hozzáfűzte. – Utóbbit miattam kellett belevenni.

– Erre jövünk mi is, úgyhogy hazakísérjük Ronit – ajánlotta fel anélkül, hogy bármi is elhangzott volna ezzel kapcsolatban.

– Azt megköszönném – nézett rá hálásan anyu, és szemmel láthatóan megkönnyebbült, amiért nem kell azon aggódnia, hogy magamban mászkálok a sötét kapualjak alatt. 

Benedek egy „semmiség, ez természetes” intéssel reagált, és a lépcső felé indult, amire anyu felém nézett.

– Kedvelem – tátogta Benedek után mutatva.

A legjobb persze, ha nem történik ilyen, de ha már igen, akkor nagyon fontos az empátia, főként, mert hiába hökkenünk meg azon, hogy valakivel mi történt, és vágjuk rá nagyon könnyen, hogy „hát én ilyet soha nem csinálnék”, nem árt tisztában lenni azzal, hogy mindenkivel előfordul legalább egy olyan eset, amikor ezt rá is mondhatnák. Csak ez jellemzően úgy van, hogy a más hibáját könnyű nem elkövetni, a sajátunkat meg nehéz kikerülni.

Mirkó üzenete: Okés. Akkor megyek, segítek kipakolni Alfrednek. 

Roni: Kinek?

Mirkó üzenete: Anyámnak. Mondjuk többször kérte már, hogy ne hívjam így.

A deákos hétvégék amúgy is híresek. A hosszú hétvégék pedig egyenesen hírhedtek.

– Már csak azt kéne megtudnom, ki szeret olvasni a Deákban – tűnődtem el. – Vagy először azt, hogy ki tud – tettem hozzá, amire Benedek ivás közben beleröhögött a poharába. – Mármint, gondolj bele. Jóformán két hónapja senkinek nem tűnik fel, hogy nincs könyvtár.

– Boldog hónapfordulót, gyerekek – köszönt el Vámosi egy „helyesek vagytok…” bólintással és elindult a kijárat felé. 

– Köszönjük – intettem utána, és Benedek is elköszönt, majd továbbra is egymást átölelve néztük, arra várva, hogy a tanárnő besorolva az utolsókként kifelé tartó nézők közé, kimenjen az ajtón. Annyira arra koncentráltunk, hogy észre sem vettük az előttünk megálló Mirkót. 

– Ööö. Meddig tartott kiérnem a földszinti nézőtérről?

– Hova megyünk? – kérdezte.

– Hát, én több, mint valószínű, hogy a pokolba – mormolta Mirkó.

– Mi? 

– A lépcsőig – javította ki magát.

– Oké – ugrált el szegény gipszelt srác, Mirkó pedig vele együtt tartva a lépést, támogatón segítette.

Ami viszont igazán megdöbbentő volt számomra, hogy erre a válaszüzenetre kivétel nélkül mindenki le is írta a baját, függetlenül attól, hogy nem tudták, ki ül a másik oldalon. Előbb osztották meg egy random idegennel, mint a közeli ismerőseikkel. Újabb nem túl pozitív látkép ez a felszín alatt megbújó igazságról, amikor alsó hangon is mindenkinek minimum több száz követője és ismerőse van, a valóságban viszont egy felragasztott smiley matricán lévő Insta-profil adminja kérdezi meg egyedül, hogy van-e valami baj.

Szinte kis felhőként lengte körül a (mostanra már ismerőssé vált) illata, ami az érkezésével hozzám is elért és szokás szerint bele is ivódott az orromba.  

– Siettem, ahogy tudtam – közölte, amire egy „azt látom” mosollyal reagáltam. – Régóta vagy itt? – érdeklődött, és az időközben mögöttem elhallgató fiútársaságra pillantott, akik Benedek érkezésével rögtön felhagytak azzal, hogy direkt hangosan beszélgessenek, és megjegyzéseket tegyenek, abban bízva, hogy felhívják magukra a figyelmet. Már nem volt kiét.

+1

– Mit mondunk, mit keresünk itt? – tátogtam némán, Benedek pedig tehetetlenül megrázta a fejét, majd hirtelen az eszébe jutott valami, és rám nézett. 

– Hét perc mennyország.

A Mindig történik VALAMI a Deákban megjelent könyv (L&L könyvesbolt, Libri, Líra, Bookline) és ebook formátumban is (iBooks, Libri, Líra, DiBook).