Leiner Laura
  • Kezdőlap
  • GYIK
  • L&L könyvesbolt
  • Rólam
  • Kapcsolat
Leiner Laura
  • Kezdőlap
  • GYIK
  • L&L könyvesbolt
  • Rólam
  • Kapcsolat

A Szent Johanna gimi 5. – Remény

“A ragyogó napsütésbe kilépve ösztönösen hunyorogtam, majd megtorpantam. Ültek a padomon. Kissé megremegett a térdem, de azért erőt vettem magamon, és továbbmentem.
– Te mit csinálsz itt? – kérdeztem Cortezt, aki a pad támláján ült, és ölébe ejtett kezében tartotta a zenelejátszóját.
– Ülök – felelte olyan stílusban, mintha ez azért elég egyértelmű lenne. Jó, tényleg az volt, a vak is láthatta, csak éppen…
– Miért itt? – kérdeztem cseppet sem kedvesen.
– Tudtommal már nem foglalt ez a hely – nézett mélyen a szemembe, nekem pedig felkeltek a pillangók a gyomromban, és úgy döntöttek, hogy egységes erővel próbálnak kiszabadulni. Kérdőn körbenéztem, remélve, hogy valaki segít, de azonkívül, hogy az udvaron állók kétkedő és sanda pillantásokat vetettek felém, senkire nem számíthattam. Márpedig én le fogok ülni! Ez az én helyem! Pár “egyik lábamról a másikra állok” mozdulat után fogtam magam, és felültem Cortez mellé. Ennél furcsább még soha, semmi nem volt.
– Akkor én olvasok – közöltem, de ahogy kimondtam, már meg is bántam. Miért jelentettem be? Mi ütött belém?
– Jó – mondta elég furán. És ezen nem csodálkozom.”

Név: Rentai Renáta (Reni)
Kor: 16
Beszélt nyelv: magyar, francia
Magamról: (Nem publikus adat, hozzáférés korlátozva) Nem hiszem el, hogy Kinga belerángatott… Hogy fogunk kimászni ebből? És mit mondok neki?
Érdeklődési kör: könyvek, olvasás, fotózás, C.
Klubtagság: Mindig legyen könyv a táskádban; Beatles; Akik már legalább egyszer hibáztak nagyot; 2+2=5

Kiadó: Carta Teen kiadó

Oldalszám: 512 oldal

Megjelenés éve: 2016

Vásárlás

Ekönyv

Rólam

about-me-image
Mindenkit sok szeretettel üdvözlök az oldalamon, ahol a megjelenésekkel, új könyvekkel és aktuális, vagy közelgő eseményekkel kapcsolatos bejegyzéseimet olvashatjátok.
Laura

Legnépszerűbb bejegyzések

Kedvenc LL szavazás 2026
Blogbejegyzés

Kedvenc LL szavazás 2026

2026.02.02.
051
Ez volt 2025-ben a…
Blogbejegyzés

Ez volt 2025-ben a…

2025.12.28.
077
Tud rólunk VALAKI a Deákban trivia
Blogbejegyzés, Trivia

Tud rólunk VALAKI a Deákban trivia

2025.11.27.
077
Érkezik a Londonsztori szlovák nyelvű kiadása
Egyéb kategória

Érkezik a Londonsztori szlovák nyelvű kiadása

2025.11.22.
044
2026. február
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728  
« dec    
category-image
mindig történik valami a deákban
category-image
nem egyszerű
category-image
random
category-image
trivia
category-image
noble rock
category-image
l&l könyvesbolt

40 nyári nap könyvhét l&l könyvesbolt ll szereplő szavazás londonsztori mindig történik valami a deákban nem egyszerű random

© Copyright 2025 - Leiner Laura