Könyvfesztivál 2023
Frissített poszt, térképpel
2023. szeptember 28. és október 1. között kerül megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol a nagysikerű könyvhetes debütálása után ismét saját standdal vesz részt az L&L könyvesbolt.
A Millenáris D épületének (Üvegcsarnok) 12-es pavilonja lesz a miénk, ahol végig, a Könyvfesztivál teljes időtartama alatt megtalálható lesz az L&L könyvesbolt az összes könyvemmel, köztük a csak L&L-ben kapható Közhelyek, Random és új, fordítgatós Remek/Ez is remek kiadványokkal, továbbá a könyveimhez tartozó kiegészítőkkel, valamint kedvezményekkel, akciókkal.
A Könyvfesztiválra két programmal is készülünk, az egyik a szombati napon megrendezésre kerülő dedikálás lesz a D épületben lévő dedikálóponton.
A dedikálás (csakúgy, mint a Könyvhéten), délután négy órakor kezdődik, és a kiírás szerint ötig lehet beállni a sorba, ami azt jelenti, hogy aki 17h-ig odaér, még biztosan sorra kerül, bármikor is lesz vége. Maradunk, amíg az utolsó sorban álló olvasó is odaér hozzám, viszont nagyon fontos, hogy mindenki érjen oda 17h-ig, illetve, a várható nagy érdeklődés miatt már most szeretnénk kérni, hogy személyenként csak egy könyvet hozzatok aláíratni, hogy ezzel is csökkenteni tudjuk a várakozási időt. 🙂 Ez lesz tehát a Könyvfesztiválon a szombati (szeptember 30.) L&L program, mindenkit nagyon sok szeretettel várunk!
Ahogyan a vasárnapi (október 1.) eseményre is, ami hihetetlenül izgalmas számomra, mert még soha nem volt ilyenem, úgyhogy hatalmas örömmel szeretném megosztani veletek, hogy a Könyvfesztiválon, a Millenáris D épületének előadójában lesz velem egy közönség előtt történő beszélgetés.
A programban Lakatos Levente lesz segítségemre, akivel 13h és 14h között beszélgetünk majd írásról, a könyveimről, tervekről és mindenféle ilyesmi dologról a D épület Osztovits Levente termében, ahová bárki bejöhet meghallgatni minket. 🙂 A műsornak nincs belépője, a terembe érkezési sorrendben lehet majd beülni azonban fontos tudni, hogy a terem fix férőhelyes, a visszajelzések alapján pedig érdemes jóval előtte érkeznie annak, aki mindenképpen szeretne beülni rá, mert előfordulhat, hogy tele leszünk. 🙂
Nagyon várom ezt a programot, már most lámpalázas vagyok :D. Bízom benne, hogy tetszik az ötlet nektek, valamint, hogy jól sikerül majd.
Ez tehát a bő egy hónap múlva esedékes Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál L&L könyvesbolt programja, szombati dedikálással, vasárnap pedig egy nagytermi beszélgetéssel (dedikálás nélkül). Borzasztóan készülünk, nagyon-nagyon várjuk már, és mindenkit sok szeretettel várunk!
Könyvfeszt D épület térkép a programjainkkal: