Nők lapja irodalmi díjat nyert a Random
A héten eredetileg minden a Nem egyszerű megjelenéséről szólt volna, azonban néhány napja értesültem a hírről, hogy a Nők Lapja irodalmi díj közönségdíját megnyerte a Random!
El sem tudom mondani, mennyire örülök ennek a díjnak, és hogy mit jelent számomra, hogy a Random nyerte. Aki ismeri a Random kiadásának történetét, tudhatja, hogy egy korábban, még a Szent Johanna gimi előtt írt regényemről van szó, ami aztán tizenévig a fiókban maradt, egészen tavalyig, amikor (egyébként életem egyik legnehezebb időszakában) a kezembe került, és úgy döntöttem, talán eljött az ideje, hogy megpróbáljuk kiadni. A megjelenést követően a Random nagyon rövid időn belül hatalmas sikert ért el, ami elképesztően boldoggá tett, és megerősített abban, hogy egy “fiókos könyvben” is érdemes hinni. Ez azért is óriási visszaigazolás nekem, mert a valaha volt elsőszámú kedvenc könyvem, amit tényleg a világon a legjobban szeretek (Hunter s. Thompson Rumnaplója) évtizedekig várt a kiadásra, a szerző az 1960-as években írta a könyvet, de csak 1998-ban jelent meg végül. Szóval én nagyon hiszek a régi kéziratokban is, így óriási boldogság volt, amikor tavaly megjelent a Random, ami végül nem csupán elérte az olvasóit, de megszavazták a Nők Lapja irodalmi díj közönségdíjas regényének. Határtalanul boldog vagyok, és mindenkinek hálásan köszönöm!
Tegnap este egy nagyszabású esemény keretein belül pedig megtörtént a díjátadás, ami fantasztikusan sikerült, az pedig külön megtiszteltetés volt számomra, hogy a díjat a tavalyi év közönségdíj nyertesétől, Fábián Jankától vehettem át.
Gratulálok mindenkinek!
A díjátadó insta posztjai:
Nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek, aki szavazott rám, köszönöm a Nők Lapjának a meghívást, és a héten megjelent magazin nagyinterjút is! A 45. szám még kapható az újságosoknál.
A díjátadón láthattuk először a 100 legjobb könyv bookazine-t, amiben a Random is szerepel közönségdíjasként. A kiadvány így néz ki:
Soha nem hittem volna, hogy a Random ekkora utat tesz majd meg, és hogy egy díj várja a végén. Még egyszer őszintén köszönöm!
És persze köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy az első visszajelzések alapján ennyire szeretitek a Nem egyszerűt. Mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánok a könyvhöz!